2017. június 3., szombat

Napi pillanatok #20170603

6:05kor néztem rá először az órára, de csak 6:20 körül érkezett az első csemete. Kicsit még olvasgattunk, kuckóztunk, cicáztunk. A nagyok mesét néztek. Aztán a túró rudi evésben már a kicsi is csatlakozott hozzájuk😍 Bedobtam egy kenyeret, Mazsikának megcsináltam kint a játszó helyét. Aztán hívott Bogyi bölcsis kis barátjának az anyukája, hogy nagyon hiányzik neki Bogyi és nagyon szeretne vele beszélni, így mondtam neki, hogy hozza át nyugodtan. KáeM kicsit morcos lett rám, hogy nem kérdeztem meg előtte 😳 Apa fűkaszázott, meg pakolgatott odakint, aztán reggeliztünk. Mi Zsebivel elpakoltuk a reggeli maradékokat, apa folytatta fűkaszázást, meg elkezdett füvet nyírni a kicsik meg neki "segítettek". 10 körül érkezett meg a kis játszópajtás.


Kint is bent is jót játszottak...fent mondjuk folyamatosan pakoltam utánuk. Gyorsan összedobtam egy levest, apa elugrott Bauhausba. Aztán grillezte az ebédet, 3/4 1re ültünk asztalhoz. Negyed kettőkor már készen voltunk a mesével, aztán fél kettő után valamivel dőlt el a 4 legényke.  Három körülig aludtak a nagyobbak Mazsika 1/2 -3/4 4 magasságában ébredt csak. Utána kicsit játszottak bent aztán nagy nehezen sikerült kicsalni őket. Apának a mai vendégeskedéshez az látványosan nem volt kedve, még még délután is piszkált vele 😔 6 körül vitte el az apukája kis vendégünket, volt búcsú apukák fiaik focimeccs. Csináltam vacsit, aztán már startoltunk is a meglepi programra. 8 előtt már jégen voltunk. És 3/4 10ig ott is maradtunk. Mazsi eleinte apával, majd velem korizott, aztán mikor lekapcsolták a villanyt akkor közölte hogy: Ededül! és onnantól ededül, és tud korcsolyázni 😍⛸🥅🏒 Nagyon élvezték😃 Megígértük nekik, hogy ha nincs hiszti ma este, és holnap sem, akkor jövünk meg.

Ma két érdekes írásba is belefutottam, az egyiknél hálás vagyok, hogy társam lehet.  😉  A másiknál időre elkészülni csak férfiak tudnak témáért amúgy is ölök...de egyebekben jót mosolyogtam rajtuk.  

Legjobb-legrosszabb:
Zs: legjobb: az egész nap jó volt, a legeslegjobb a jégdiszkó volt. Szomorú nem voltam. 
Bogyitól almában ölelésre futotta. Mazsitol annyira sem. 
Mondjuk 1/2 11re voltak ágyban....egy igencsak intenzív és pörgős nap után.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése